Stílus és Siker

A 2015. év színe: MARSALA

Amikor először láttam az Pantone által a 2015. év színének kikiáltott MARSALA-t nagyon idegennek tűnt.

Színtanácsadóként egyből az jutott az eszembe, hogy kiknek áll jól ez a szín, kik fogják elfogadni és megkedvelni ezt az árnyalatot? Hogyan tudjuk beilleszteni a gardróbunkba, hiszen első ránézésre nem egy “könnyű” szín.

A “marsala” névre keresztelt szín, egy meleg szín, a burgunditől egy árnyalattal a barna felé, a vöröstől néhány árnyalattal a bordóba hajló, a földes színvilágba tartozó szín.

marsala88marsala66

marsala99marsala55

marsala22marsala666

marsala444marsala669

 

Nem is olyan lehetetlen beépíteni a ruhatárunkba. Mutatom, hogy hogyan!

A semleges színekkel csodákat tesz ez a szín! Szürkével, feketével bátran  párosíthatod és ami nagyszerű, hogy mind a

hétköznapi, mind az alkalmi viseletben is egy nagyon jó választás!

marsala 555marsala szürkével

marsala variációmarsala feketével

marsala farmerralkép (2)

 

Ha kezdetben idegenkedsz ettől a színtől  és nem vagy még eléggé magabiztos, első lépésként szerezz be néhány kiegésztítőt ebben a színben!

marsala888marsala999

marsala777marsalamarsala óra

 

 

Sztárok aki kedvelik a marsala szint!

marsala sztárok

 

Ugye Valóban egy igazán különleges színnel ajándékoztak meg bennünket a Pantone szakemberei?

 

Ha bármilyen kérdésed van öltözködéssel kapcsolatban írj Nekem!

Ha szeretnél naprakész stílustippeket 2015-ben is kövess a facebookon: KATT IDE!

Stílusos megjelenést kívánok!

Tünde

Álomgardrób Neked - 5 könnyen kivitelezhető ötlet

Ábrándozva és irigykedve nézed a sztárok ruhákkal teli gardróbját?

Te is szeretnél egy olyan öltözőszobát, mint amilyeneket a mozifilmekben és a divatmagazinokban látsz?

Sokaknak megadatik, hogy szobányi nagyságú, öltözőszobájukban válogathatnak nap mint nap a ruháik közül, mégtöbbeknek viszont nincs ilyen lehetőségük.

Elkeseredésre azonban semmi okod! Elő a kreativitásoddal és nézz szét a lakásban hol és mit tudsz kihozni a lehetőségeidből!

Mutatok Neked 5 tippet, hogyan alakíthatod ki Te is kis helyen, kis költségvetésből a  saját álomgardróbodat.

 

1. Gardrób  –   újragondolt raklapokból

Az utóbbi években elterjedt a raklapok újrahasznosítása.

Sok más mellett, ruhásszekrényt is varázsolhatsz belőle.

Maximális helykihasználás, minimális stressz reggelenként! Ígéretesen hangzik ugye?

Kevéske helyre, kis méricskélésre és a fantáziádra van bízva, hogy hogyan helyed el őket praktikusan.

 

Névtelen

 

 

2.  Gardrób –  egy okos ruhásszekrényben

Ha van egy szép nagy szekrényed, remek megoldás lehet számodra a belsejének újratervezése.

Nagyon szép dobozokat, kosarakat lehet vásárolni nem túl drágán, amikbe a sok apróságot,

kiegészítőt praktikusan el tudod helyezni!

Szerezz be néhányat, készíts rá egyedi feliratokat és mindig a kezed ügyében lesz minden!

gardrób rendezés cimkézve

 

3.  Gardrób – egy csipetnyi luxussal

Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy van egy 2-3 négyzetméternyi helyed a lakásban,

ami most kihasználatlanul áll, tedd hasznossá és alakíts ki egy kis öltözőszobát!

A fehér – arany párosítás eleganciát és luxust sugall!

Egy csillogó csillár, egy bájos tapéta és néhány arany színű rúd – ennyi kell az álomgardróbodhoz! gardrób44

 

 

4. Gardrób –  végig a fal mentén

Nincs túl sok helyed a tárolásra?

A fal mellet húzódó keskeny polcokon is ideális helyet biztosíthatsz a ruháidnak.

Egy – egy vállfás rész, egy – két polc és máris átláthatóvá és rendszerezetté válik a ruhatárad!

Egy nagy tükör pedig nem csak az öltözködésnél lesz hasznos, de még a teret is  nagyobbá varázsolja optikailag!

gardrób 77

 

 

 5. Gardrób – lépcső alatt vagy tetőtérben

A lakás azon részén, amely holt térnek bizonyul, ideális helye a gardróbod kialakítására!

Szintén néhány – akár kimaradt – bútorlapból és karnisrúdból tökéletes hely a ruháid tárolására.

Ugye ilyen egyszerű és kellemes kis nőcis sarkot varázsoltál magadnak?

gardrób tetőtérben

 

 

Örömteli ötletelést és rendezgetést kívánok Neked!

 

Üdvözlettel: Tünde

 

HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE!

 

A nyár imádnivaló kellékei!

 

Vakáció! Itt a nyár! Az utazások, a kalandok és az új élmények ideje!

Melyek azok a darabok amik nélkül elképzelhetetlen a nyár?

 

Válassz ki egy célpontot, végy egy útikönyvet, szerezz be egy szuper fényképezőgépet és fedezd fel a világ szépségeit!

Szerezz sok élményt, örökíts meg minden pillanatot!

 

kalap  fénykkalap fényk5

fényképezőgép5fényképező3

 

Hagyd, hogy megcsodáljanak! Legyél stílusos és különleges egy szép kalapban!

Mindegy, hogy a romantikus nagy karimás szalmakalapot választod

vagy a sportos Panama fazonú kalapot a hatás garantált!

kalap43kalap33

kalap432kalap88

kalap55kalap77

 

 

Azontúl, hogy a  napsütés ellen is óvja a szemed, a nyár kötelező darabja

a sikkes napszemüveged!

Találd meg a  fejformádhoz leginkább illő fazont és hódítsd meg a világot!

 

Ha a fejformád:

1.  Szögletes arcforma: – szögletes az állad, széles a homlokod és az arccsontod

Ezt válaszd: arcodat lágyítsd a finom vonalú, kecses szárú napszemüvegekkel.

A kerek, íves  fazonok előnyösek számodra. 

 

2.  Ovális arcforma: – az arcod hosszúkás, a homlok az állkapocs és az arccsontok arányosak

Ezt válaszd: kerekítsd a arcformád  kerek fazonú és/vagy nagyméretű szemüvegekkel.

 

3.  Kerek arcforma: –  széles a homlokod és az állad is, az arccsontod hangsúlyos

Ezt válaszd:szögletes fazon, és széles szemüvegkeret a legelőnyösebb számodra.

 

4.  Szív alakú: –  a homlokod szélesebb mint az állad, az arccsontod hangsúlyos

Ezt válaszd: a szemüvegkeret felsőrésze szélesebb az alsó résznél,

ilyenek pl. a “cicás” napszemüvegek legideálisabbak számodra.

 


napszemüvegnapszemüveg 3napszemüveg8napszemüveg2

Csodás nyarat kívánok Nektek!

Tünde

HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

 

 

Fürdőruha körkép - 2. rész


A kis mellekkel megáldott hölgyeknek éppen olyan fejtörést okoz a tökéletes fürdőruha kiválasztása,

mit a telt idomokkal rendelkező hölgyeknek!

 

Milyen fürdőruhát válasz, ha kicsik a melleid?

 

Olyat aminek a felsőrésze díszített. Ez lehet virág applikáció, fodor, rojt, bármi ami optikailag nagyobbnak láttatja a melleket.

 

fr kis mellre9fr kis mellre

 

fr kis mellre2fruha kis mellre44

 

A vékonyka spagettipántok a kis melleket is megtartják, így bátran viselheted.

 

fruha kis mell3  fruha kis mellre4

 

A kétrészes fürdőruhák közül is olyat válassz, melynek a mellrészén van valami csavar.

A dupla anyag, a  test mozgását követő fodrocskák optikailag nagyítják a melleket.

 

fr kis mellre4fruha kiss mell

fruha kis mellre3fruha

 

 

A raffolások és húzások, pántok különleges játéka szintén az előnyös a vékony testalkatúak és kis mellűek számára.

 

fruha kis mell55fruha gla3

 

Jó megjelenést kívánok!

Tünde

HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

 

 

 

 

A fehérnemű - Hogyan válaszd ki a tökéletes méretet és fazont?

A női ruhatár egyik legkedveltebb darabja, amiből a sok sem elég / a cipők után/: a fehérnemű.

Mégis talán ez az a ruhadarab, aminek a kiválasztása

– nem a szépsége miatt –  okoz a legnagyobb gondot a nők körében!

Rémisztő statisztikai adat, hogy a nők 80%-a nem a megfelelő méretű és fazonú melltartót viseli

és  bevallásuk szerint nem is tudják, hogy a helyes méretet hogyan kell kiválasztani!

Hogyan válaszd ki a tökéletes méretet és fazont?  

Mire ügyelj a próba során?

A melltartó részei: a hátpánt, a kosár és a vállpántok

 A HÁTPÁNT

A közhiedelemmel ellentétben a hátpánt – a mell alatt, a bordákon körbefutó része –  nagyon fontos része a melltartónak, ugyanis funkciója nem más mint a hátpánt tartja a mellek súlyát, a kosár csupán formáz.

Ezért is téves elképzelés, mikor a nők a vállpántot veszik automatikusan kisebbre és kisebbre ahhoz,

hogy ideális tartást érjenek el.

6. Figyelmeztető jel, hogy túl bő a hátpánt!

1. Egyértelműen bő rád a melltartó, ha el tudod húzni a végtelenségbe a hátad mögött a hátpántot.

2.  Ha a hátpánt felszalad a nyakadba.

melltartó hátpánt

3. Ha a vállpánt szétáll, vagy bevág a válladba.

(Ilyenkor ugyanis valóban a vállpántra helyeződik a mellek súlya, csakhogy nem ez a funkciója, ezért lesz a nap végére vörös bemélyedés a válladban.)

4. Ha felemeled a  kezed, alul kicsúszik a melled a melltartóból.

5. Ha a mellet nem emeli, nem formázza, nem tartja lényegében semmi. (sőt, a pólót felvéve csak rosszabb lesz a helyzet)

6. Soha ne vedd meg a melltartót, ha a legtágabb kapcson megfelelő, mert nem lesz hova szűkítened,

ha a mosástól elkezd kicsit kinyúlni!

 6. figyelmeztető jel, hogy túl szoros a hátpánt!

1. Ha be se tudod kapcsolni.

2. Ha annyira szoros, hogy két levegővétel után légszomjad lesz.

 3. Ha egy ujjad se fér be a hátpánt alá.

4. Ha kényelmetlenül bevág, és hátul hurkácskák alakulnak ki a hónod alatt.

rossz jó 2

5. Ha nem a gerinced vonalába esik a kapocs.

6. Ha vörös csík keletkezik a mellkasodon.

Akkor ideális a hátpánt amikor az, egész nap a lapockák alatt marad, elég szoros, de nem túl feszes.

Stabilan tart, két ujjad kényelmesen aláfér.

Névtelen1

A jó méretű melltartó az, amikor a kézfejed kényelmesen befér a pánt ás a hátad közé.

                                                                                      

A KOSÁR

Alapszabály: a mell nem vész el, csak átalakul!

 Egy lágy, kerek testrészről beszélünk, ami hasonlatos a vízhez, ugyanis hajlamos kitölteni a rendelkezésére álló területet.

Ha nincs több terület, akkor bizony kibuggyan.

5. figyelmeztető jel, hogy túl kicsi a kosár!

1. A melltartó kosarának (a merevítő drótnak, vagy varrásnak) ott kell véget érnie, ahol a mell lágy része véget ér.

melltartó kocsi kosár2

Ezt mindenki ki tudja magának tapogatni. Az a kosár, ami bevág a melled oldalába, szúr, bök, kidörzsöl, irritál, az bizony kicsi.

/ és nagyon fájdalmas tud lenni egész nap viselni/

2. Ha annyira kényelmetlen a kosár,  hogy egy percet sem bírsz ki benne.

3. Ha elől a középső bordamerevítőnél összetorlódnak a mellek és a merevítő vége a bőrödbe fúródik.

melltaró kicsi kosár1

 4. Ha a hónalj alatt, a kosár fölött, vagy mellett megjelenő kitüremkedések mind a fent leírt fizikai törvényszerűségek okán keletkeznek. Tehát kicsi a kosár.

(Ne feledd: a pluszban keletkező dimbek-dombok nem szexisek! Ne sokszorosítsd azt, amiből kettő adatott.)

5. Ha a kosár annyira kicsi, hogy a mellek eltolják az egész melltartót a mellkasodtól.

  6. figyelmeztető jel, hogy túl nagy a kosár!

1. Amennyiben nem töltöd ki a rendelkezésre álló helyet, és lyuk keletkezik a melled és a melltartó között.

2. Ha a melltartó anyaga összeráncolódik, bebuggyan.

3. Ha a melltartó kosara nem követi a melled ívét. (Ez utalhat rossz fazonra is)

4. Ha bármilyen irányban eláll tőled a melltartó kosara.

5. Ha nem ad semmiféle tartást/körvonalat a melltartó.

6. Ha leesik a vállpánt a válladról.

nagy kosár 2

Akkor ideális a kosár ha minden irányban szépen formázza a melleket, nem torzítja a formájukat.

A megfelelő melltartó a könyök és a váll közé emeli a melleket, így szép tartást ad nekik.

rossz- jó
Bal képen a rossz méret – jobb képen a jó méret

Nem véletlen, hogy szinte minden öltözködéssel kapcsolatos oldalon, könyvben, műsorban kihangsúlyozzák:

a megfelelő méretű, fazonú melltartó egy nő öltözködésének az alapköve.

Nélküle lehet bármilyen tökéletes vonalvezetésű a ruha, bármilyen kifinomult az összkép,

ha már a melltartónál hibák vannak, az kihat a teljes megjelenésünkre!

Végezetül egy kis inspiráció azoknak, akik nem gondolnák, hogy mennyit is számít egy megfelelő melltartó:

Névtelen

Vannak a ruhatárunknak olyan darabjai, amelyeken nem érdemes spórolni.

Ha tudjuk a helyes méretet és fazont , akkor nem esünk bele abba a hibába,

hogy olyan darabokat veszünk meg, amelyet másnap már meg is bánnunk.

Tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be hány olyan melltartó van a szekrényünkbe,

amelyet nem viselünk a rossz választás miatt.

És valójában az a drága mulatság, hogy olyan darabok kerülnek be a ruhatárunkba, amelyeket nem viselünk.

Stílusos megjelenést kívánok!

Tünde

HA SZERETED A SZÉP FEHÉRNEMŰKET ITT INSPIRÁLÓDHATSZ: KATT IDE

HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

Ruhatárunk legintimebb darabja - fehérnemű, 1. rész

A ruhatárunk alapja és legintimebb darabja a fehérnemű. 

Nem csupán egy  olyan ruhadarabról van szó, mely tetszetős és a csábítás egyik eszköze lehet.  A női ruhatár legfontosabb bázisdarabja, amely közvetlenül érintkezik a bőrünkkel és az a funkciója, hogy a női mellet tartsa, támassza és védje.  Éppen ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő méretet, fazont válasszuk ki magunk számára.

A melltartót mát tizenéves korunkban elkezdjük viselni,  ezért nagyon fontos, hogy lányainknak  is megmutassunk, hogyan válasszák ki a számukra tökéletes méretet és fazont!

Rémisztő statisztikai adat, hogy a nők 80%-a nem a megfelelő méretű és fazonú melltartót viseli és  bevallásuk szerint nem is tudják, hogy a helyes méretet hogyan kell kiválasztani!

Névtelen

Plasztikai sebészre sincs szükségünk ha a tökéletes méretű melltartót viseljük!

nincs rosszabb egy kényelmetlen melltartónál, amit miden percben igazgatni kell, elvonva  a figyelmünket a feladatainkról.

– nem csak esztétikai kérdés,  bár a megjelenésünk összképet is nagyon eltudja rontani

– hosszútávon hát és gerincproblémákat okozhat, főleg a nagy mellekkel rendelkező nők körében

– nincs rosszabb egy kényelmetlen melltartónál, amit miden percben igazgatni kell, elvonva  a figyelmünket a feladatainkról.

A helytelen melltartó megválasztása :

Sajnos nem kell ahhoz, túl messzire menni – elég ha végig sétálunk a belváros utcáin –

hogy a nők milyen nagy százaléka visel rossz méretű melltartót.

/..és itt most a fehérnemű viselésre vonatkozó etikettet nem is említem, azt majd egy másik alkalommal/

Hogyan válaszd ki a megfelelő méretet?

Mit is kell tudnunk a melltartó méretéről?

 A méret egy számból és egy betűből áll. / pl.: 70B, 90H, 65A…. stb./

A szám azt mutatja meg, mekkora a mellkasunk kerülete, a betű azt, hogy mekkora a kosárméretünk.

A melltartó méretét a mellbőség és a mell alatti körméretünk alapján tudjuk kiszámolni.

 Ez a két adat adja meg, hogy milyen jelzésű fehérneműt vásároljunk.

cac4a173b142e138a18be19498e270ad

A mellbőség

A mérőszalagot a mell legszélesebb pontján a mellcsúcson át kell vezetni.

Fontos, hogy a mérőszalag végig vízszintesen maradjon a háton és a karok alatt egyaránt.

Ne legyen sem túl szoros, sem túl bő, kényelmesen illeszkedjen a felsőtesten.

68756a7b4e2d2f2084f6c0b9f3295949

A mell alatti körméret

A  mérőszalagot helyezzük közvetlenül a mell alá.

Ügyeljünk arra, hogy  a szalag itt is vízszintes legyen és  ebben az esetben a

legyen szoros.

Ez a rész a melltartónk alsó pántja, aminek jól kell illeszkednie.

 

Hogyan tudjuk meg a melltartónk méretét?

Ebből a két méretből kitudjuk számolni, hogy pontosan milyen méretű melltartóra van szükségünk.

  1. lépés: a hátpánt méretének meghatározása

A hátméretet – azaz a számot – úgy kapjuk meg, hogy a  mell alatt mért értékünket

megkeressük az alábbi táblázatban és párosítsuk hozzá a megfelelő számot.

 – Ha például a mellünk alatti körméretünk 91 cm volt, akkor a melltartónk hátpántja 90-es lesz.

– Ha pontosan 85 cm-ert mértünk, akkor a melltartónk hátpántja 85-ös lesz.

 -Ha 82 vagy 83 cm a körméretünk, és bizonytalanok vagyunk, akkor az üzletekben próbálgassunk 80-as és 85-ös melltartót is.

A második lépés:  a kosárméretünk meghatározása

A kosárméretet – azaz a betűt – a mellbőség és a mell alatt mért körméret különbözete adja.

A két számot egyszerűen csak kivonjuk egymásból, és a végeredményül kapott érték fogja meghatározni,

mekkora  a kosárméretünk.

Az alábbi táblázat itt is segítségünkre van, keressük meg a kapott számot a táblázatban,

és párosítsuk a hozzá tartozó betűt.

Ha két kosárméret között vagyunk,  akkor érdemes mindkét fajtából próbálgatnunk az üzletekben.

Egy nagyon fontos szabály! Melltartó vásárlásnál a próba kötelező! 

Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy ezután már csak az a dolgod, hogy leakaszd a melltartót a polcról,

hiszen a feladat gyakorlati / és nehezebb/ része még ezután következik.

Ne vásárolj úgy melltartót, hogy nem próbálod fel!

Mivel a modellek gyártónként, fazononként jelentősen eltérnek, akár 5-6 melltartót is felvehetünk,

mire megtalálod a tökéletes darabot.

A fehérneműnk kiválasztásában ne köss kompromisszumokat!

 

Nem véletlen, hogy szinte minden öltözködéssel kapcsolatos oldalon, könyvben, műsorban kihangsúlyozzák:

a megfelelő méretű, fazonú melltartó egy nő öltözködésének az alapköve.

Nélküle lehet bármilyen tökéletes vonalvezetésű a ruha, bármilyen kifinomult az összkép,

ha már a melltartónál hibák vannak, az kihat a teljes megjelenésünkre!

Stílusos megjelenést kívánok!

Tünde

HA SZERETED A SZÉP FEHÉRNEMŰKET ITT INSPIRÁLÓDHATSZ: KATT IDE

 HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

Színvitamin: SÁRGA - folyékony arany

 SZÍNVITAMIN címmel egy új blogbejegyzés sorozatot indítok útjának.

A színpalettából rendszeresen kiválasztok egy színt,  hogy gyönyörködjünk és inspirálódjunk egy kicsit a színek világában.

Sokszor megkapjuk, mi magyar nők, hogy ” tele vagyunk komplexumokkal és önértékelési problémákkal”, “szürkék vagyunk”,

“nincs elég bátorságunk újdonságokat kipróbálni” , nem vagyunk nyitottak.

A színeknek pedig varázslatos erejük és csodálatos hatásaik lehetnek ránk.

Nemcsak a külsőnkben újulhatunk meg egy-egy új szín viselésével és sugallhatunk magunkról más képet mint eddig,

hanem pszichésen is kihat a lelkünkre, közérzetünkre.

Olyan öltözködési inspirációkat, ötleteket szeretnék  megosztani veletek,

ami egyszerűen megvalósítható az outfitjeitekben, és a teljes ruhatár csere helyett apróságokkal kivitelezhető.

Tapasztalni fogjátok, hogy már egy pici változtatás a külsőn milyen pozitív hatással bír a megjelenésétekben.

Az elmúlt hét borongós tavaszi napjain írtam ezt a bejegyzést, bízván az igazi tavaszi idő bevonzásában…

Ezért az első szín amit a palettáról választottam az a

 SÁRGA 

sárga szoknya

Igazi figyelemfelkeltő, / épp ezért festik a taxikat sárgára/

Pszichikailag a sárga szín felvidít, felszabadítólag hat ránk, a szabadság és kibontakozás színe.

A sárga a napfény színe, amire a hideg téli hosszú hónapok után szükségünk is van.

A hosszú tél után már egy sárga csokor is a frissességet, felüdülést, a természet újjáéledésének,

a kertekben az első tavaszi virágok nyílását jelenti számunkra.

Az örömmel, a boldogsággal, az értelemmel és az energiával szokás összekapcsolni.

sárga ruha1

Igazi nyári feeling a fehér és sárga mintás selyemruha.

A sárga egy igazán feltűnő szín, ha azt szeretnéd hogy minden szem Rád szegeződjön, akkor viseld bátran nagy felületeken.

sárga

Érdekes összeállítás a monokróm sárgában.

Ha nem vagy ennyire bátor és csak most barátkozol a sárga színnel kis felületeken is elegendő viselned.

Vigyél egy kis pikantériát szeretnél a megjelenésedbe, elég egy-egy kisebb színfolt az outfitedben.

sárga szett kendővel

 

sárga cipő

sárga ékszer

Egy cipő,  egy ékszer vagy egy szép sárga kendő is elegendő ahhoz,

 hogy a hangulatunkat az optimizmus irányába terelje.

hogy egyedinek és különlegesnek találjanak, aki szereti és élvezi az életet.

A sárga szín aktiválja agyunk vizuális központját, gondolatébresztő hatású.

Ha szellemi tevékenységet végzünk, sárga szín alkalmazása mellett jobban tudunk összpontosítani.

Megkönnyíti a tanulást, segít a depresszión, a szomorúságon, ezért az irodádba, az otthonodba is csempészd be ezt a színt.

A sárga szín szeretete: derűs, nyílt, intelligens, öntudatos jellem.

Aki gyakran viseli ezt a  színt  derűs, kalandokkal teli, nyitott személyiség, mellette az unalom ismeretlen fogalom.

Az optimizmust és az élet szeretetét sugallja e szín viselőjéről.

Boldog, okos és fantáziadús, szeret utazni talán ezért is választotta a

Pantone cég 2014-ben a sárga egyik árnyalatát a fressia-t az év színének.

fressia1


A sárga melegséget árasztó szín, amikor belépsz egy sárgára festett szobába melegség érzeted lesz.

A színpaletta igen széles hiszen a hideg árnyalatú halvány citromsárgától a  napraforgó sárgán át

egészen a meleg hatású terrakottás és mustár sárgáig terjed a sárga árnyalata.

sárga ruha A sárga ezer árnyalata

Az évszaktípusok közül is inkább a tavasz és az ősz típusba tartozók válogathatnak a széles palettáról

Ha  a tél  évszaktípusba tartozol akkor a Te sárgád: erős, élénk sárga szín.

sárga ősz típusnak

Ha a tavasz  évszaktípusba tartozol akkor a Te sárgád:  meleg, világos, pasztell árnyalata.

sárga tavasz2

sárga tavasz

Ha  a nyár  évszaktípusba tartozol akkor a Te sárgád:  hideg árnyalat, világos citromsárga.

sárga nyár típus2

Ha  a ősz évszaktípusba tartozol akkor a számodra a sárga: legjobb árnyalata a mustár sárga.

sárga ősz típus

Milyen más színekkel és hogyan viseld? 

Néhány, ötlet inspiráció arra, hogyan csempészheted be a sárga színt az öltözetedbe.

Nézz szét a szekrényedben, biztosan találsz benne valamilyen sárga kiegészítőt.

Állíts össze minél több variációt, kombináld egymással a ruhákat és kiegészítőket, hogy mit mivel tudnál viselni.

 Így változatos és különleges lesz a megjelenésed!

színek

A sárga szín sötét színekkel párosítva a legfeltűnőbb. Ha szeretnél kitűnni a tömegből akkor ezt válaszd!

/A sárga a legfeltűnőbb egy fekete háttér előtt, ezért is használják figyelmeztetéseknél ezt a színkombinációt./

kardigán55

kardigán7

Szürkével párosítva már egy sokkal visszafogottabb, lágyabb hatást érsz el. 

maxi napsárga

Fehér színnel párosítva elegáns, friss és nagyon nőies.

sárga és magenta

 Csak bátraknak!  A sárga – magenta párosítás igazán extravagáns.

Abban biztos lehetsz, hogy ezzel a színpárosítással ahová belépsz ott minden szem Rád szegeződik!

Remélem sikerült  a színek világában egy kicsit gyönyörködnötök és egy tudok egy kis színt csempészni a ruhatáratokba.

Stílusos megjelenést kívánok!

Tünde

HA MÉG TÖBB INSPIRÁCIÓT SZERETNÉL: KATT IDE

/ a sárga színt az oldal alján találod, a narancs alatt /

 HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

Színvitamin: NARANCSSÁRGA - izzó napsugár

 SZÍNVITAMIN címmel egy új blogbejegyzés sorozatot indítok útjának.

A színpalettából rendszeresen kiválasztok egy színt,  hogy gyönyörködjünk és inspirálódjunk egy kicsit a színek világában.

Sokszor megkapjuk, mi magyar nők, hogy ” tele vagyunk komplexumokkal és önértékelési problémákkal”, “szürkék vagyunk”,

“nincs elég bátorságunk újdonságokat kipróbálni” , nem vagyunk nyitottak.

A színeknek pedig varázslatos erejük és csodálatos hatásaik lehetnek ránk.

Nemcsak a külsőnkben újulhatunk meg egy-egy új szín viselésével és sugallhatunk magunkról más képet mint eddig,

hanem pszichésen is kihat a lelkünkre, közérzetünkre.

Olyan öltözködési inspirációkat, ötleteket szeretnék megosztani veletek,

ami egyszerűen megvalósítható az outfitjeitekben és a teljes ruhatár csere helyett apróságokkal kivitelezhető.

Tapasztalni fogjátok, hogy már egy pici változtatás a külsőn milyen pozitív hatással bír a megjelenésétekben.

Az elmúlt héten a sárga színben mélyültünk el, most egy pirossal kevert árnyalatát választottam ki a palettáról.

 NARANCSSÁRGA 

narancs 3

 

Ösztönzőleg hat a kreativitásunkra fenntartja figyelmünket.

A testi és lelki egyensúly színe, pozitív kisugárzást  kölcsönöz és feltölti viselőjét.

A narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát.

Általában az örömmel, napsütéssel és a trópusokkal kötik össze.

A narancsszín szeretete aktív és vidám személyiségre vall,

aki  barátságos,  szívesen áll a középpontban.

 

naranc pink

A narancssárga a lelkesedést, a kreativitást, a vonzerőt, a sikert szimbolizálja.

narancs spirit

A spiritualitás szempontjából is egy igen jelentős szín a narancs.

A sárga színről az előző bejegyzésben az írtam, hogy egy feltűnő, izgalmas szín.

Azt gondolom, hogy a narancssárgára ez hatványozottan érvényes.

narancs szoknya

Már kis felületen viselve is intenzív és vibráló hatást kelt.

narancs kieg

narancs sál

Egy narancs cipő és táska elegendő ahhoz, hogy mindenki észrevegyen, és különlegesnek találjon. 

narancs türkizzel

Ha túl merésznek találod egész felületeken  ezt a  színt próbálkozz kis lépésekben becsempészni a ruhatáradba.

Például egy nararncs chevron minás felső jó kezdés lehet. 

narancs555

A divattervezők is szívesen használják ezt színt és előveszik a évről évre a kollekcióik

tervezésekor, mert a kifutókon is nagyot villan!

narancs pantone

Pantone cég 2014-ben a narancs egyik árnyalatát a “celosia orange” színt  választotta az év színének.

Neked melyik tónusa áll jól leginkább?

narancs ezer árnylata

A narancs ezer árnyalata

Az emberi szem számára a narancssárga egy nagyon meleg szín, így a forróság érzetét kelti.

Impulzívabb mint a színpalettán előtte álló sárga de korántsem olyan agresszív, mint a piros.

A narancssárga színnek valójában ezer árnyalata van, ami  azért szerencsés,

mert a “valódi narancsszín” igen keveseknek áll jól.

A barackos árnyalattól kezdve az izzó nap sugarán át a korall és a mustáros és rozsdás árnylatokig sok-sok árnyalatával találkozhatunk.

 

narancs árnyalatai

Ha a tavasz évszaktípusba tartozol, akkor a Te narancsod: a rózsaszínes, lágy, pasztelles árnyalatok a legjobbak számodra.

 

narancs nyár

Ha a nyár évszaktípusba tartozol, akkor a Te narancsod: a vibráló narancs helyett válaszd a tompább árnyalatát.

narancs fehérrel2

Ha a tél évszaktípusba tartozol, akkor a Te narancsod: hófehér bőrödhöz tökéletes a vibráló narancs.

 

narncs acelottal

Ha a ősz évszaktípusba tartozol, akkor a Te narancsod: a narancs mustáros, rozsdás árnyalatai közül válasz. 

Hogyan párosítsd más színekkel és mivel viseld?

narancs fehérrel

 

narancs kékkel

Fehérrel színnel párosítva igazán kiemeled a szín intenzitását.

Nyáron a  napsütötte bőröd csodálatosan kiemeli a narancssárga szín.

narancs pink2

A color blocking irányzat egyik kedvelt színpárosa a narancs és a pink.

narancs türkiz

A narancs korallba hajló árnyalata a türkizzel a nyár slágere.

/Ha szeretnél többet megtudni a COLOR BLOCKING irányzatról:  KATT IDE

 

narncs acelot2

Az acelot minta a narancs színnel kombinálva érvényesül igazán.

narancs

A narancs arannyal a pompáról árulkodik. Alkalmi ruhának is tökéletes választás lehet.

Remélem sikerült  a színek világában egy kicsit gyönyörködnötök és egy tudok egy kis színt csempészni a ruhatáratokba.

Segíthettem Nektek abban, hogy magabiztosabban nyúljatok egy-egy színhez és az tudatosabban építsétek be az outfitjeitekbe!

Stílusos megjelenést kívánok!

Tünde

HA MÉG TÖBB INSPIRÁCIÓT SZERETNÉL: KATT IDE

 HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

 

Balett az utcán

Mi mindenből lesz  divat és utcai viselet…

Gyakran előfordul egy-egy ruhadarabbal, hogy az eredeti funkcióját túllépve más oldalukról is megmutatják magukat.

Ruhadarabok, amiknek megvan az maga helyük és szerepük, de olyan kedveltté válnak,

hogy kilépve a szerepükből az utca emberét is meghódítják.

Ilyenek a tüll szoknyák, amelyek a divat áldozatává váltak de őszintén vallva annyira nem is bánjuk…

Míg korábban csak a balerinákon a színpadon csodálhattuk őket egy-egy előadás alkalmával

vagy a menyasszonyi ruhák alsó szoknyájaként találkozhattunk a több sor fodrozódó tüllel,

addig mára egy hétköznapi darabbá vált.

Bár még idehaza  – az esküvőkön kívül – nem terjedt el igazán a tüll szoknya, de biztosan sokat nem várat magára.

Pulcsival, romantikus blúzzal, egy egyszerű pamut pólóval, de kombinálhatod a kedvenc farmeringeddel is

 

tüll szoknya9

 

tüll szoknya11

 

tüll pink cipővel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Viselheted tűsarkakkal vagy balerina cipővel egyaránt. 

 

tüll szoknya rózsaszín

 

Rózsaszín álom, csillogó ékszerekkel.

 

tüll szoknya farmer ing

 

Farmeringgel és egy barna bőr övvel a csillogó tüll szoknyát is hétköznapivá teheted.

 

tüll szoknya77

 

tüll szoknya8

 

A szivárvány minden színében tetszetős.

 

tüll szoknya88

 

 

A rövid szoknyákat nem kedvelőknek maxi változatban.

 

tüll szoknya maxi

 

Ha  a földig ér és takarja  bokát csadorral is viselhető!

 

tüllben

 

Tetszik Nektek a tüll szoknya utcai hétköznapi viseletként?

Szívesen viselnétek?

 

Jó megjelenést kívánok!

Üdvözlettel: Tünde

 

HA SZERETNÉL  TOVÁBBI STÍLUS TIPPEKET KÖVESS A FACEBOOKON: KATT IDE

Tartalom, Szín, Stílus... a tökéletes alapruhatár!

A nők egy része szeret öltözködni és egyik ruhát veszi a másik után.

Mégis sokszor panaszkodik, hogy nincs mit felvennie….

A másik része, pedig egyáltalán nem szeret egy szükséges rossznak éli meg.

Így legtöbbször Tőle is azt halljuk, hogy nincs mit felvennie…

Néhány jól bevált tipp ahhoz, hogy hogyan építs fel egy jól variálható, praktikus és nem utolsó sorban gazdaságos ruhatárat.

Kell hozzá némi önismeret, hiszen a színtípusodat, a testalkatodat és a stílusodat is mindenképpen figyelemebe kell venned a tervezéskor.

Fontos azt tudnod, hogy az alapruhatárad nem a teljes ruhatáradat kell, hogy jelentse.

Ez csak egy része a ruhatáradnak, de egy meghatározó, szerves része.

A legfontosabb tulajdonsága, hogy minden mindennel passzoljon, színben, anyagstruktúrájában és stílusjegyeiben.

Így bármelyik darabhoz nyúlsz  a szekrényedben minden mindenhez illik.

business orsay2

Tartalom: – olyan ruhadarabok szerepeljenek a ruhatáradban, amelyek az életviteledet legjobban támogatják.

Ha dolgozó nő vagy, akkor ennek megfelelően rendezd be a ruhatáradat.

Ha gyesen vagy gyeden lévő anyuka vagy akkor  most éppen nincsen szükséged annyi kosztümre és magas sarkú cipőre, de néhány   kényelmes nadrágokra, ingre, laposabb utcai cipőre annál inkább.

szoknya8

akár irodai

Szín: – fontos, hogy legyenek a szekrényedben semleges színű darabok, amelyek tökéletesen illenek egymáshoz és amelyekre  jól tudsz építeni.

Világos és sötét színek is legyenek az alapruhatáradban.

blézer

csinos ruha

A ruhatárad másik része az úgynevezett színes rész.Ide azok közül a színek közül válogass, amelyek igazán jól állnak Neked és a semleges színekkel is tökéletesen színharmóniában vannak

Az éppen aktuális trendi színek, ne hagyd, hogy befolyásoljanak.

bordó

Stílus: – találd meg az egyéniségedhez,személyiségedhez leginkább illő stílust és ezek közül a darabok közül válogass!

Egy ilyen szempontok alapján kialakított ruhatárral mindig, mindenhol az alkalomnak megfelelően és csinosan tudsz megjelenni.

Jó megjelenést kívánok!

Tünde

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!